veronika-nyitokepVeronika 2006. május 1-től dolgozik nálunk, ekkor 22 éves volt. Tanulóként kezdte, de bizton állíthatom: Veronika vendéglátásra született. Az legelső tanuló napján betelefonáltam a kastélyba. Egy ismeretlen ámde nagyon kellemes női hang beleszólt: Fenyőharaszt Kastélyszálló, jó napot kívánok! Ledöbbentem. Ki ez a nő? Kellemesen elcsevegtünk, mintha már ezer éve itt dolgozott volna… Kértem az akkori recepciós kolléganőt és megkérdeztem tőle, mire jött a válasz: Ő Verus, az új gyakornok. Ekkor már tudtam, ő kell nekünk! 🙂

 

Kommunikációból és közvetlenségből jeles, visszafogottságból elégséges! 🙂
 

Hogy kerültél kapcsolatba először a kastéllyal?

Gyakorlati helyet kerestem, és egy ismerősöm, név nélkül a Bandi 🙂 itt volt éjszakás recepciós, aki ma már jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti… Szóval Bandi adta meg Zsolt nevét, telefonszámát. Zsolttal megbeszéltem egy találkozót, és kijöttem a kastélyba, hogy megbeszéljük a részleteket… Megérkeztem, bejelentkeztem a recepción, és mondta a recepciós, hogy az igazgató úr máris jön. Várok türelemmel, mire egy koszos, benzin szagú, favágó gyerek munkaruhában megáll mellettem. Én kissé lenézőn végigmértem, gondolván “mit akarsz te itt”, mire köszön és a kezét nyújtja: Jó napot kívánok, Dobák Zsolt! Na gondoltam, ez jó munkahely lesz, itt nincs uniformis! 🙂

 

Ki vagy te és mit csinálsz?

Értékesítő vagyok, a recepción dolgozok. Szeretem kézben tartani a dolgokat, szeretek tudni mindenről. 🙂 Ezért is testhezálló feladat számomra a recepción dolgozni: itt futnak össze a szálak, ide érkeznek be az információk, ez a központ. Telefonos és e-mailes kapcsolattartás, szobák értékesítése, céges rendezvények szervezése, lebonyolítása. Kapocs vagyok a vendégek és a kollégáim között.

 

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Azt szeretem a legjobban, hogy változatos, mindig más és más embereket ismerhetek meg, új és új arcokat látok. Szeretem benne a kihívást, mert minden emberrel másként kell kommunikálni…

 

Mi a legnehezebb?

Nem szeretem a papírmunkát, a felesleges adminisztrációt. Természetesen megcsinálom, de nem szeretem… Felesleges időpocsékolásnak tartom.

 

Mit csinálsz szabadidőben?

Kisfiam, Bencus leköti minden szabadidőmet… 🙂

 

kastelyszallo-szemelyzet-ungi-veronika-recepcios

 

VISSZA a többiekhez

 

 

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás