Megkopott angoljára ráférne, hogy gatyába rázzák? Tudja az alapokat, emlékszik mindenre, csak te jó ég, meg ne kelljen szólalni?

 

Fejlessze angolját anyanyelvi környezetben a Fenyőharaszt Kastélyszállóban az Angloville szuperintenzív nyelvi programjai során!

Évente több alkalommal egy-egy hétre a kastélyszálló és környezete egy kis szelet Angliává változik az Angloville nyelvi sziget egyedülálló felnőtt angol táborainak idejére. A Magyarországon egyedülálló „nyelvi bemerítés” módszerét alkalmazó kurzus célja, hogy a résztvevők magabiztos és folyékony angoltudásra tegyenek szert, miközben beszédértésük és szókincsük is hatalmasat fejlődik.

Régóta ismert tény ugyanis, hogy nyelvet legkönnyebben anyanyelvi környezetben lehet elsajátítani, aki élt akár csak néhány hónapot külföldön, az ezt a saját bőrén tapasztalta. Ekkor a nyelv szinte „ragad” az emberre, hiszen nem „tanul” csupán éli mindennapjait, kommunikál a környezetével.

angloville-referencia

Az Angloville felnőtt angol táborai nem sokban hasonlítanak egy klasszikus nyelvtanfolyamra. Egy egyhetes kurzus több mint 70 óra, számos angolszász országból érkező anyanyelvi mentorral folytatott egyéni nyelvi tréninget foglal magában. Nincs tankönyv, nincs tanterem, a foglalkozások a kastély parkjában, a medence mellett vagy épp egy padon ülve, kávéval a kézben zajlanak.

angloville-montazs

Nincs hagyományos tanár-diák viszony sem, az anyanyelvi mentorok és a tanulók között valódi baráti viszony alakul ki a program végére. A foglalkozások jelentős része beszélgetés az anyanyelvi mentorokkal adott témákról, melyek között van általános és üzleti angol is. Emellett a résztvevők olyan szituációkat gyakorolnak, mint a tárgyalás, a telefon- vagy konferenciahívás, utazás, csapatmunka vagy prezentáció. Esténként pedig lehetőség nyílik a kötetlenebb ismerkedésre, kapcsolatépítésre a játékos nyelvi készségfejlesztésre.

Az Angloville nyelvi sziget programjairól bővebb információt az Angloville honlapján talál.

April 2016 group

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás